Abban biztos vagyok, hogy az "ideális" nem egy olyan dolog, ami az önmaga természetes formájában csak úgy megtalálható odakinn. Neki lehet veselkedni, el lehet kezdeni keresni, de felesleges időpazarlás. Nincs tökéletes társ, nincs dobozból kicsomagolható tökéletes instant párkapcsolat. Minden csak attól függ, hogy a két fél mennyi energiát tesz bele abba, hogy ők maguk élhetőbbé és komfortosabbá tegyék azt a természetes tökéletlenséget, ami kettejük között van. És szerintem ennyi az egész. Olyan sem létezik, hogy mindkét fél pontosan ugyanazt az érzelmi intenzitást éli át egyazon időben. Mindig van valaki, aki éppen jobban rajong, jobban szeret, jobban akar. De ez sem baj. Probléma akkor van, ha ez mindig csak egy emberre korlátozódik és ezt mindig ugyanaz a fél éli meg. Szóval nem gond az, ha most úgy érzem, hogy én vagyok az, aki jobban szeret, hisz tisztában vagyok azzal is, hogy jön majd a társam és átveszi tőlem ezt a szerepet arra az időre amikor éppen nekem lesz szükségem több szeretetre. Ha vizuálisan kellene lefestenem, akkor az a kép jelenne meg előttem, hogy a kapcsolatunk egyik végén ülök én, a másik végén ül ő. Egymás felé nézünk, mosolygunk és játszunk... Libikóka.... Egyszer én vagyok fenn, egyszer ő, de egyikünk sem vesztegel odalenn túl sokáig. Így kéne ennek működni.

Az Önsajnálat a legnagyobb ellenségünk!

" Semmi nem vált ki olyan gyorsan és olyan súlyos depressziót, mint az önsajnálat. Ha a betegségnek ezt az okát állítom a beteg elé, tiltakozik: "Én nem sajnálom magam! Lehet, hogy másoknál így van, de nálam soha." Egyikük dühösen válaszolta: "Segítséget vártam Öntől, de látom, hogy egyáltalán nem érti a problémámat." Némelyek sértődötten távoznak, becsapva az ajtót maguk mögött.
A probléma addig tart, amíg sajnáltatom magam és elhitetem magammal, hogy "nekem semmi nem sikerül" jobb ha senkihez sem szólok, hanem a saját sebeim nyalogatom és bezárkózom! Kizárok az életemből minden segítséget és sajnáltatva közlik: "Nem kell segítség...ez az én gondom és egyedül kell megoldanom"! Bátran kijelentem, nem fog megoldódni a probléma mindaddig míg el nem mondom és megvilágosodást nem nyerek abban, hogy minden probléma megoldható! A segítőket okkal küldik, Isten senkit nem hagy elveszni csak megméretteti az embert a szeretet minőségében! De ki az az ember aki nem bántott volna olyan embert akit szeret, vagy ne lett volna olyan dolog az életében amikor közölték, hogy "ezt a csatát nem Ön nyerte"?! Minden úton akadnak nehézségek, de amíg elhitetjük magunkkal a negatív gondolatokat és nem tesszük meg az első lépést az ügy javulása érdekében addig nem fog változni az életünk! Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz...."

Mi a csoda? … Hát egyszerűen az, hogy a szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.” (Márai Sándor: Az igazi)

"Szeretlek" azt jelenti, hogy elfogadlak annak az embernek, aki valójában vagy, és nem nem akarlak valaki mássá változtatni. Nem várok el tőled tökéletességet, ahogy te se tőlem. Azt jelenti, hogy szeretni foglak, és melletted fogok állni a legrosszabb időkben is. Szeretni téged, amikor nincs jó hangulatod, vagy túl fáradt vagy, hogy olyan dolgokat csinálj, amit én szeretnék. Szeretni téged, amikor padlón vagy, nem csak akkor, amikor jó veled lenni. "Szeretlek" azt jelenti, hogy tudom a legmélyebb titkaidat, és nem ítéllek el ezek miatt, csak azt kérem cserébe, hogy te se ítélj el az enyémek miatt. Azt jelenti, hogy érdekel annyira, hogy harcoljak azért, ami nekünk volt, és ahhoz eléggé szeretem, hogy ne engedjem el. Azt jelenti, hogy Rád gondolok, Rólad álmodok, folyamatosan akarlak és szükségem van rád, miközben azt remélem, hogy Te is hasonlóképen érzel irántam.

Csitáry-Hock Tamás(Mosolyhíd oldaláról)
Van az élet...

Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét. Akkor élsz, ha meg tudsz állni, és a lélekre figyelsz. De csak akkor tudod ezt megtenni, ha a lelked rendben van. Ha minden, és mindenki a helyén van, senki és semmi nem hiányzik belőle. Igen, a dolgokat helyükre kell tenni. Az embereket, az érzéseket, mindent a maga helyére. És akkor nem lesz hiány. Nem lesz hiány, aminek pótlására millió megoldást próbálsz kitalálni. De a hiány makacs jelenség, mindig hiány marad. Mert a mozaikkép hiányzó darabkáját csak azzal az eggyel lehet pótolni, ami pontosan odaillik. Felesleges időtöltés, és energiapazarlás minden más próbálkozás. És soha nem jutsz a végére. Csak ha egyszer szembenézel magaddal, ha elismered, hogy más megoldás nincs, mint a hiányzó darabot a helyére tenni. Csak egy elhatározás, csak egy mozdulat. És akkor kezdődik az életed.

Van ilyen élet.

Azt kívánom Neked,..

Hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz.

Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad törik belé.

Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.

Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket.

Azért mert, ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.

Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád.

S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki, mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb.

Őszintén kimondani."

Vannak pillanatok, amikor már olyan közel jársz ahhoz, hogy végleg feladd… Aztán visszatekintesz és látod, hogy milyen sokat megtettél csak azért, hogy elérd a célod. Látod azt a rögökkel és akadályokkal teli utat, amelyen eljutottál egészen idáig. Felsóhajtasz és erőt merítesz mindabból, amit eddig elértél. Rájössz, hogy akármilyen messze is van az út vége, sosem szabad megállni. Küzdeni kell, ameddig bírod, hisz lehet, hogy fájdalmas, amin keresztül mész majd ezután, de a végállomás annál csodálatosabb lesz. Sosem szabad feladni. Mindig menj tovább és meg fogod találni mindazt, amiért egész életedben küzdöttél.